képes beszéd: a láthatatlan világ megragadása, kifejezése a látható világ képeinek segítségével. - A Szentírás nyelve különösen gazdag képekben. A K-i embernek (a szentírási kv-ek szerzőinek) különösen sajátja a szellemi valóságok, elvont igazságok körülírása a természet és a mindennapi élet képeivel. Az elvonatkoztatás távolról sem állt olyan közel hozzájuk, mint a gör-ökhöz. Ezért a héb. nyelv szegény az elvont fogalmakat jelölő kifejezésekben. A Szentírásban gyakran nemcsak a költői, hanem a prózai szövegek is zsúfolva vannak képekkel. Ez nemegyszer megnehezíti a szövegek megértését, helyes értelmezését, különösen akkor, ha a képek ma már ismeretlen ókori K-i szokásokra utalnak. A bibliai ~ nagymértékben függ a szerző környezetétől, életmódjától, műveltségétől. A legrégibb szövegek ~e félnomád v. kánaáni paraszti életformát tükröz (→Debora éneke; Bír 5). A kir-ok korában a katonai és a közélet került előtérbe. Ámosz, a pásztor a földművelés köréből veszi képeit, Izajás képei, legalább részben, már a városi kultúrát tükrözik. →Jézus példabeszédeit, →hasonlatait a korabeli palesztinai vidéki élet ismerete nélkül nem lehet érteni. Szt Pál ap., aki városi volt, elsősorban a hellén-róm. művelődés ter-eiről vette képeit (sport, katonáskodás, jogrend stb.). - Az ún. „kihagyásos” ~től (→metafora, →metonímia, →parabola, →allegória) egyértelműen el kell határolnunk a képekben gondolkodást (látást) és fogalmazást, vagyis a konkrét, szemléletes előadásmódot mint műfajt (próf. és apokaliptikus látomások). A Jel nem „kihagyásos” ~, hanem képek sorának, folyamatos látomásbeli valóságoknak szemlélése. Ezzel a fontos szemléleti és kifejezési móddal a Biblia más kv-eiben is találkozunk. Jézus kinyilatkoztatásai önmagáról (én vagyok a világosság, az igazi szőlőtő stb., →János evangéliuma) szintén szétfeszítik a szokványos ~ kereteit. **

BL:947.